Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Ladánybene 27

2008.02.29

A Ladánybene 27 (nemzetközileg LB 27) az első közismert reggae zenekar Magyarországon. Az 1985-ös megalakulásuk után történetük 1988-ban fordult komolyra, mikor az angyalföldi haverokból álló zenekar megnyert egy országos tehetségkutató versenyt. A siker lendületével szorgos munkába fogtak, így rövid idő alatt helyi szinten ismertté váltak akkori ska stílusú számaikkal. Több demo felvétel készítése és rengeteg koncert után 1990-ben már színvonalas produkcióval érték el következő sikerüket; megnyerték az akkori legnagyobb, országos tehetségkutató versenyt, melynek fődíja egy lemezszerződés volt a PolyGram-mal. Közben a zenei stílusuk is változott; ahogy értek, kezdtek összecsiszolódni, lelassulni egyre több reggae szám került a koncertprogramjukba. Ennek megfelelően az 1991-ben megjelent bemutatkozó albumukon a ska mellett már nagy hansúlyt fektettek - mint a lemez címe is mutatja – a ”Reggae”-re. Az albumhatalmas szakmai és közönségsikert aratott. Elnyerte a Magyar Rádió ”eMeRTon” díját, mint az 1991-es év kiemelkedő jelentőségű zenekara, a ”Rastafari" című dal pedig hetekig vezette a magyar és a környező országok sikerlistáit. A siker meglepő volt mivel a reggae-nek eddig semmilyen hagyománya sem volt Magyarországon, egy-egy számtól eltekintve soha senki nem készített reggae felvételeket, pláne nem, egy teljes albumot. Így a zenekar célja – a mai napig is – nem csak a saját népszerűségének növelése, hanem a reggae megismertetése és megszerettetése is. Természetesen turnézás következett főleg itthon és már néha-néha a környező országokban is. 1992. nyarán megrendezték az első – a mai napig tartó hagyományt teremtő – ”LB 27 Reggae Tábor” – t.

Persze közben készült a második album is, amit 1993-ban adtak ki egyszerűen a ”II.” címmel. Ez az anyag a digitális technika jegyében készült, az akkori legmodernebb magyar stúdióban. Az album legnagyobb slágere, a ”Szedegetem” c. dal, mellyel beneveztek egy országos televíziós fesztiválra, ahol a döntőig jutottak. Ez a siker végleg beírta a zenekar nevét a magyar showbusiness történetébe, mint az első és egyetlen, tehát ”A Magyar Reggae Band”. Talán ennek is köszönhetően ők léptek fel Carlos Santana előtt a ’93-as budapesti, Kisstadionban megrendezett koncertjén. A következő egy koncertlemez volt 1994-ből, melyet egy jótékonysági koncertjükön rögzítettek ”Live” címmel. Bár a kiadójuk nem rajongott a koncertlemez ötletéért a zenekar ragaszkodott hozzá, mivel rögzíteni szerették volna azt a hangulatot, ami minden bulijukra jellemző. A lemez érdekessége, hogy számos addig kiadatlan felvételt is tartalmazott a gyűjtők nagy-nagy örömére. 1995 nagyon fontos év a zenekar történetében; itt az első jamaikai utazás és megszületett egy újabb hatalmas slágert tartalmazó album, melynek címadó dala: ”Van még a világon”. ’95 januárját Jamaica-ban töltötte a zenekar, ahol videóklipet és útifilmet forgattak. A kint látottak és főleg a hallottak nagy hatással voltak rájuk, szinte egy új időszámítás kezdődött a zenekar életében. Hazatérésük után, a Jamaica-ban forgatott videóklippel óriási sikerrel promótálták új albumukat.A ”Van még a világon” c. dal felkerült több hazai illetve külföldi válogatás albumra, így számos ország rádiói játszották Olaszországtól Jamaica-ig. Természetesen turnék itthon és a környező országokban egyaránt, toplistás helyezések kelet-európa szerte, meghívások európai fesztiválokra.Talán a jamaikai élmények hatására 1996-ban két albumot is kiadtak: az év elején egy emlékalbumot - az „ősi” magyar kiadónál, a Hungarotonnál - ”Bob Marley emlékére” címmel melyen kizárólag Marley dalok hallhatók. A lemezbemutató koncertet május 11-én tartották több ezer néző előtt, szinte percre pontosan a Mester halálának 15. évfordulóján. Az albumról a ”One Love” c. dal lett a legsikeresebb. Az év végén kiadtak egy saját szerzeményekből álló albumot is - az EMI-nál - ”Pozitív” címmel. Ezen a kompozíciók és a hangzás is a 80-as évek roots reggae stílusát idézte. A ”Még csak álom” c. dal raszta témájú szövege keltett nagy érdeklődést, melyet felerősített a hozzá készített megrázó erejű videóklip is. A második videóklipjüket a ”Fuss” című ska dalra, egy - a Nemzetközi Videóklip Fesztiválon induló - kanadai stáb készítette el. Ebben az évben ellátogatott Európába a ”Malibu Reggae Mix” névre keresztelt Bob Marley emlékturné, melynek budapesti koncertjén olyan nevekkel léptek egy színpadra, mint a The Mighty Diamonds, Chaka Demus & Pliers, Pato Banton, The Wailers. Még ebben az évben újra Santana elött játszottak a pesti koncertjén, ahol Carlos a hallottak alapján közös zenélésre invitálta a zenekart, így együtt játszották el az ”Exodus” című számot. Új albummal 1998-ban jelentkeztek, melynek címadó dala (egy régi Natural Ites sláger feldolgozása) a ”Kell egy ház”. Erre a roots reggae dalra forgattak klipet, mellyel ismét a listák élén tanyáztak. Számos nemzetközi és hazai válogatásra felkerült a dal, az egész ország ”kellegyházazott”. Az album felvételei során találkoztak egy remek zenész, hangmérnök, hangszerelő arccal, Deseö „dBalage” Balázzsal, akivel elkészítették a címadó dal dub verzióját is, ezzel egy új fejezetet nyitva a zenekar történetében. Nyáron felléptek többek között az olasz Rototom Sunsplash Reggae Fest-en is, ahol felfigyelt rájuk a jamaikai Sunsplash fesztivál főszervezője, Mr Rae Barrett, aki azonnal meghívta a zenekart a ’99-es splash-re.

Így 1999-ben újra Jamaica-ban indult az év, ahol február 6-án közösen játszottak a Wailers-szel az Ocho Rios-i Bob Marley emlékkoncerten, majd esténként pedig együtt jammeltek jamaikai zenészekkel (így futottak össze a fantasztikus Ninjaman-nal is). Még ebben az évben, a ”Kell egy ház” sikerét kihasználva a PolyGram megjelentette az első négy lemezből készült válogatásalbumukat ”Best of LB 27 (1991-1995)” címmel. 2000-ben elkezdték a legújabb album stúdió munkáit, melyek több mint egy évig folytak dBalage ”DSM” stúdiójában. Az eredmény a 2001-ben megjelent ”Reggaekirakat” című album. Mint a cím is mutatja a lemez sokszínű, (a reggae számos irányzata megtalálható rajta) mai modern hangzású, alternatív mixekkel és remixekkel. Az első videóklip a ”Kell, hogy szállj!” c. dalból készült, mely szerzemény felkerült több nemzetközi és hazai válogatás albumra is. Nyáron turné és meghívások újabb reggae fesztiválokra (pl;Szlovénia-Soca Riversplash). Év végén jelentették az első magyar dub albumot ”Links to Babylon” címmel, melyet a DUB4U projectben, élőben is játszanak. 2002-ben létrehozták az LB Reggae Sound System-et, mellyel országszerte népszerűsítik a műfajt ott is ahol nincs lehetőség a koncertezésre. És ez nincs másképp azóta sem... 2005 nyarán jelentették meg – Az élet más…című – maxi single lemezüket, melyen az eredeti verzió mellett egy videóklip, egy koncert verzió és a remix verseny győztes darabjai is a tracklistára kerültek. 2005. augusztus 3-án, a zenekaruk megalakulásának 20. évfordulóját ünnepelték… Ezen évforduló tiszteletére tartott ünnepléssorozat kipihenése után 2007. tavaszán jelentettek meg egy újabb "mérföldkövet" az első magyar riddim albumot a Judgeday-t...a gyönyörű megjelenésű cd mellett - 16 évvel az első lemez után - újra bakelit formátumban is...de nics megállás: elindult a Judge Day-re készült videóklip sugárzása az MTV zenecsatornán...a 2007-es Reggae Camp (2007.07.25-29. Százhalombatta) után jelent meg, a zenekar első 20 évét feldolgozó DVD-sorozat nyitó darabja, rengeteg archív fotóval, videóval, az összes videóklippel, útifilmekkel és eddig kiadatlan felvételekkel…és ezt követte 2007 novemberében a legújabb album a BABYLON CIRKUSZ...

A zenekar tagjai:

    • Árokszállási RasTamás – dobok

  • Bodnár Tibor – gitár, vokál
  • Bokó Zoltán – billentyűk
  • Hertelendi „Rasta” István – basszusgutár
  • Miksa – ének
  • Lewy Brandy – billentyűk, vokál

Akik nélkül nem lenne jó:

    • Mizsák "Pepe" Péter - tecnikus-busztulajdonos
  • Maczkó "Pamut" Rob-I - hangmérnökölő

  • Albumok:
  1. - Reggae – 1991 PolyGram
  1. - II. - 1993 PolyGram
  1. - Live – 1994 PolyGram
  1. - Van még a világon... – 1995 PolyGram
-
  1. Bob Marley emlékére – 1996 Hungaroton
  1. - Pozitív – 1996 EMI
  1. - Mit akarsz ma? single - 1997 EMI
  1. - Kell egy ház... single - 1998 EMI
  1. - Kell egy ház... – 1998 EMI
  1. - The Best of LB 27 1991-1995 – 1998 Polygram
  1. - Kell, hogy szállj! single - 2001 CrossRoads
  1. - Reggaekirakat - 2001 CrossRoads
  1. - Links To Babylon (DUB) - 2002 CrossRoads
  1. - Az élet más... single - 2005 LB27
-
  1. Judgeday riddim album (cd, bakelit) - 2007 LB27
  1. - 20 év reggae DVD - 2007 CrossRoads
  1. - Babylon Cirkusz - 2007 LB27

Offical LB27 portál

 
 

 

Profilkép



Utolsó kép




Archívum

Naptár
<< Október / 2019 >>

Statisztika

Online: 2
Összes: 141506
Hónap: 1517
Nap: 49