Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


dredlok folyt.

2008.02.14
Ez az utolsó szabály a rendõrség miatt volt igazán fontos. A kezdeti táborok központjában a ganja fogyasztás állt, s bár számos ilyen tábor létezett, azonban csak Wato tábora alakult át egy szervezetté, amelyet õk Fiatal Fekete Hit-nek neveztek (Youth Black Faith). A szervezet 1949-ben alakult meg, s tagjaik között fõleg olyan fiatalok voltak, akik az 1930-as években élték serdülõkorukat, s ezekben az idõkben költöztek vidékrõl Kingstonba. A szervezet sok mindenben különbözött a korai mozgalmaktól, azonban a legfontosabb pont talán az volt (s ez lesz minden elindítója?), hogy demokratikus szervezetként épült fel. Míg a korai rasta szervezetek vezetõi nagyon fontosnak tartották a folklór hagyomány számos elemét beépíteni a mozgalomba, addig a F.F.H. számos elemét egyszerûen Istennek, idegennek s feleslegesnek nyilvánított. Többek között ilyen volt a számos gyertya használata, minden színû gyertyának más funkciója volt, s speciális erõket tulajdonítottak nekik, mint pl.: "A gyertya mely képessé tesz engem látni, de engem nem látnak". A fiatalok szerint a gyertyák égetése felesleges volt, mivel János apostol Krisztust nevezte meg, mint az "egyetlen arany fényt". Azonban Watoék érdekes módon a korai vezetõknek tisztelettel adóztak, mint a hit tanítóinak, csak szerintük a rastafari mozgalom megérett a reformálásra, s ezen reformáció egyik eleme a "mágikus elemek" elhagyása. Egy másik elem volt a szakáll hordásának nyilvános elismerése, s bár néhány rasta már a 30-as években is hordott szakállt, nem volt teljesen elfogadva, s a korai vezetõk rendszeresen simára borotválták arcukat. Ide kapcsolódik a dreadlock (a rasta haj) nyilvános és "intézményesített" viselése is, ugyanis ez sem volt elterjedt. Mind a haj s mind a szakáll el nem terjedésének oka az volt, hogy ebben az idõben ez "ápolatlanságról" árulkodott (mintha csak a ma európai nõket hallanám). A dreadlock "harcosok" - errõl egy kicsit késõbb lesz szó - voltak az elsõk, akik pont a közvélemény megbotránkoztatása miatt és természetesen a Sámson mondához igazodva az 1950-es évek körül elkezdik a dreadlock-ok használatát. Ekkor következik be egy szakadás a mozgalomban, méghozzá a dreadlock-ok és a "fésültek" házát/táborát lehet elkülöníteni, azonban ez utóbbi a 70-es évekre már nem jelentõs (azonban a rastafarizmus nemzetközivé válásával ez a probléma újra felvetõdik, s a Jamaika társadalmon kívül élõk - fõleg nem afro-származásúak - már sokszor definiálják magukat rasta-nak dreadlock nélkül). Ahogy az F.F.H. szervezete növekedett a többi mozgalom szervezettsége is megszûnik, a posztok mint káplán, "víz-anya" stb. s egy egyszerûbb és demokratikusabb "igazgatás" veszi át helyét az új dreadlock mozgalmakban. Két jelentõs poszt keletkezik: az egyik az "ülnöké" (ez a szó szerinti fordítás; magyarban az elnököt használnánk, azonban szerintem ebben az esetben jobb az ülnök kifejezés), a másik pedig az írnok (szószerint: a tableman). Az ülnök feladata volt a találkozások levezetése, s a fõ szószólóként is tevékenykedett. Az írnok pedig az asztalnál helyezkedett el, s õ adta oda az elõre kiválasztott könyveket s idézeteket, melyekbõl felolvastak, ez azért fontos funkció, mivel a tagok nagy része nem tudott olvasni. Eleinte átvették a korai mozgalmak jegyzõkönyveit s taglétszám regisztrációt, azonban ezt késõbb eltörölték, mivel mindenkinek joga volt hallania az igét. Azoknak, akik betölthettek ilyen fontos szerepeket, nagyon szigorúnak kellett lenni önmagukhoz s példamutatónak, s nem utolsósorban a "a bibliai törvények" minél szigorúbb betartójának. Ekkor érdemelhették ki a "Félelmetes" (Dreadful) vagy "Harcos" (Warrior) nevet. A szervezetnek egy héten csak egy istentisztelete volt, s ezt minden hét szerda éjjelén tartották. A tagok csak a "vallási elõírások" betartásával érdemelhették ki a "harcos" címet, s így nem is az ülnöki poszt vagy az írnoki poszt, hanem a vallásos meggyõzõdés vihette elõre õket. A "Dreadful" és "Harcos" "kitüntetõ" neveken kívül késõbb bibliai neveket is "adományoztak", úgymint "A Villámlás Fia", avagy Jézus, Áron stb... Mint már olvashattuk a F.F.H. szervezet találkozóin központi szerepet kapott a ganja fogyasztás; ami ellentétben állt egyes korai rasta mozgalmak hagyományaival. A 2. Világháború után a rendõrség különösen drasztikusan lépett fel a kenderszármazékok ellen, ami természetesen a birtoklást és fogyasztást meglehetõsen veszélyessé tette. Mivel közismert volt, hogy a rasták gyarmatosító ellenes magatartása, a kormánynak nem tartott sokáig rájönnie, hogy milyen jó okot ad a rasták ganja fogyasztása a bebörtönzésre, s így a mozgalom lejáratása már a kezdetekkor megkezdõdött. Ennek kiküszöbölését szolgálta Hinds szigorú szabálya. Az F.F.H. szervezete azonban ennél tovább ment, és intézményesítette a ganját a rastafari reformmozgalom részeként. Ennek a lépésnek nagyon egyszerû oka volt: A ganjában nincs semmi rossz, s ha a kormány "rátámad" az emberekre csak azért mert fogyasztják, akkor ezen támadásnak motivációja az emberek elnyomása iránt vágy. Ahogy egy tag beszámol errõl: "Nem tartottuk a ganját bûncselekménynek. Megmutattuk a rendõröknek, hogy inkább verjenek szét minket. Isten azt mondja: A gonosz dolgok ezen a földön a kézzel készített dolgok. Ezek hoztak romlást az emberi nemre, ezek pusztítják el az emberiséget. Szóval ez (mármint a ganja) Isten természetes ajándéka...". S hogy biztosra menjenek, hogy a tagok a ganját csak a vallási gyakorlatok alkalmából és meggyõzõdésük miatt fogyasszák, a szervezet azt tanácsolta a híveknek, hogy ne tartsák maguknál azt. Fontos különbség a korai rastafarizmus és a dreadlock rastafarizmus között, hogy a dreadlock szervezetek sokkal demokratikusabb mûködést engedtek lehetõvé, s a vezetõk a szervezet álláspontjait, véleményét a hit/vallás doktrínáival sokkal hatásosabban védelmezték mint Hinds vagy Howell, akik sokszor csak misztikus teóriákkal álltak elõ. Talán még ennél is nagyobb differencia a két idõszak (mozgalmi ágak) véleménye, hogy miként kell viszonyulni a társadalomhoz. Míg Hinds és Howell meggyõzõdéses konformista vagyis kerüli a társadalmi intézményekkel való ütközést addig a dreadlock szervezetek kifejezetten keresték a konfrontációt. Mi sem jellemzi jobban ezt mint, amikor is 1954-ben három tagját az F.F.H.-nak letartóztatták Trench Town-ban, megtagadták nevüknek közlését - pontosabban azt mondták, hogy Isten Népe a nevük - a tárgyalásra az egész szervezet elment. Ehhez az eseményhez kapcsolódik a "Back Them Up!" (Vissza Velük) kifejezés elterjedése a rastafari mozgalomban, amely tulajdonképpen ma már szószerint nem jelent semmit, csak egyszerûen a nem tetszés jele. Wato ekkor használta elõször "Fire! Burn!" (Tûz! Égj!) kifejezést, amelyet ma gyakran hallhatunk a fiatalok között (s a reggae elõadókról ne is beszéljünk), s a tûz ekkor vált a kihívás jelévé a rasta mozgalomban. Egyébként az ügy vége az lett, hogy 3 hónap után elengedték a "tetteseket". Az F.F.H. szervezetre (s késõbb a rastafarizmusra egészében) jellemzõ lesz a "spirituális" háború - nem kérnek engedélyt a felvonulásokra s Istent nevezik meg, mint engedélyezõt - de a legfontosabb kulturális "fegyver" a rituális tánc: a nyabinghi; melyrõl az elõzõekben már beszámoltam, s nem egy új jelenség a mozgalomban. Ellentétben azonban a korai rastafari hagyománnyal, a 60-as években ez a fajta tánc nem csak a fehér elnyomók ellen irányult, hanem a feketék ellen is. Egyébként a nyabinghi az F.F.H.-ba egy Badaman nevezetû vezette be, aki egy mentorától kapott könyvbõl tanulta. A nyabinghi tánc eredetileg egyfajta rontást hozó eseményként írhattuk le, azonban az 1960-as években a nyabinghi célpontja a politikai "ellenségek" lettek (általánosan: Babylon). Jelentõs átalakulás figyelhetõ meg a nõk megítélésében a 40-es évek mozgalmaihoz képest (egyébként a késõbbiekben még változik ez a helyzet). A korai mozgalmak nem sokat törõdtek a nõ szerepével; Howell-nek magának 13 felesége volt, míg Hinds-nak két gyereke is született 1 hónap különbséggel. A dreadlock-ok elítélték az effajta viselkedést. A promiszkuitás elítélését, azonban nem a férfiak gyarlóságával magyarázták, hanem a nõk "gonosz" oldala volt a promiszkuitás oka. A dreadlock-ok elérendõnek tartják (ekkor még s késõbb is egy ellentmondásos viszonyról beszélhetünk a gyengébb nemmel) a cölibátust. Mindenesetre sokan akik hálnak feleségükkel (párjukkal), számukra számos szexuális tabu él (többek között ilyenek: orális szex, menzesz alatti szexuális kapcsolat, elõjáték, végjáték). Ezenkívül a nõk sosem fõzhetnek számukra s a rituális füvezéskor is külön kellett lenniük. A nõk elutasítása egyébként a menzesz alatt a legradikálisabb (ebben talán az élen a bobo dread-ek járnak, de errõl majd késõbb többet olvashatunk).
 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

huile hydratant corps bio

(huile hydratant corps bio, 2019.04.01 01:17)


Simply wish to say your article is as astounding. The clearness to your submit is just cool and i could think you are an expert on this subject. Well along with your permission allow me to grasp your feed to keep up to date with imminent post. Thanks a million and please keep up the gratifying work.
huile hydratant corps bio troptia.se/news-about-health/kerastase-elixir-ultime-orginal.php

сайт под ключ

(ThomasWekly, 2019.03.31 23:39)

Далее сообразно тексту затронем с вами вот такие вопросы:• Бесстрастный обзвон — дело, требующий больших затрат времени. В течение 8-ми часового рабочего дня вы максимум сможете исполнять 20 результативных звонков (здесь под результатом имеется в виду состоявшийся совещание).7) Переходи к следующему вопросу.Функционал приложений похож, так что выбирайте то, сколько больше понравится по интерфейсу. Хотите добавить новый воспроизведение в основную ленту, только не уверены, сколько он будет сочетаться с предыдущим? Приложения помогут вам проектировать вашу ленту, так который с ними вы прежде узнаете, хорошо ли интегрируется новость фото в профиль, иначе же вам стоит выбрать иной снимок.Вторичная навигация.
<a href=https://moskow.skgroups.ru/>создание и продвижение сайтов</a>
[url=https://moskow.skgroups.ru/razrabotka-saitov.html]сайт под ключ[/url]
https://moskow.skgroups.ru/resheniay.html - заказать готовый сайт под ключ

Нажимаем для нее и видим весь контент, какой когда-либо был добавлен в ваши сторис. Выбираем необходимые изображения, пишем имя и... готово. Памятка нехитрая.Если вы токмо начинаете раскручивать общество, проанализируйте группы конкурентов и благодаря сервису Popsters выявите активные дни и часы. Вследствие месяц вы сможете уже отследить статистику вашего сообщества и составить новый порядок публикаций. Главное, в SMM – это системность, желание, для интервалы между публикациями были одинаковыми.Создавая сайт вы планируете прикармливать на него посетителей. Домен сайта влияет для эффективность привлечения посетителей из любого источника. Как именно удачное доменное псевдоним влияет для эффективность рекламы сайта — тема отдельной статьи, рассмотрим здесь основные моменты. Зачастую в примерах речь соглашаться о коммерческих сайтах, но в той иначе иной степени причина требования актуальны для любых интернет-проектов и стартапов.Вовремя, и эту работу сообразно составлению контентного плана и проработке индивидуального дизайна вы навеки можете передать квалифицированным и умышленно обученным сотрудникам сервиса 1PS.RU. Напомню, что заявку позволительно оставить вот тут »Попадаться единственным и неповторимым тоже важно. Вам желание понравилась лента, которая пестрит однотипными изображениями с наигранно улыбающимися людьми и рисованными человечками? Навряд ли. Следовательно тщательно выбираем изображения чтобы ленты. Приглашаем фотографов, либо сами постигаем азы креативной и правильной съемки. Красивая подача вашей продукции разве услуг повышает их ценность. Но, впору, в стоке тоже дозволительно встречать годное изображение. Только придется засучить рукава и тщательно перелопатить горы однотипщины, чтобы найти ту самую иголку в стоге сена. А где находится сам «куча сена»? Ответили в этой статье. Читаем о бесплатных фотостоках, в одном из них уж точно отыщите интересное изображение. А если его кроме и текстом обыграете... то оно станет не менее ценным для вашего профиля, чем уникальное фото.

doxycycline best online pharmacy 43 mg

(Terryjek, 2019.03.31 21:03)

Howdy! [url=http://trustonlinepharmacies.com/#pharmacy-technician-online-course]canada best online pharmacy[/url] good website.

seo Краснодар

(RobertJep, 2019.03.31 18:58)

1. Подбор ключевых словДля ваши группы и странички активно «жили», а не висели мертвым грузом, свежие посты должен добавлять ежедневный (1 некогда в погода – минимум) и регулярно. Контингент постов в день/неделю определяется спецификой бизнеса, а дата публикации надо установить, руководствуясь статистикой группы. Необходимо проследить, в какое время больше только подписчиков находятся онлайн.Скажем, вы можете наблюдать картину, когда ради весь день продавец свершил всего лишь 20 звонков, а за заключительный час рабочего дня – 80. В этом случае не сомневайтесь — вас пытаются надуть и впустую тратят деньги.
[url=https://vk.com/sozdanie_sajtov_krasnodar_23]продвижение сайтов Краснодар[/url]
[url=https://vk.com/sozdanie_sajtov_krasnodar_23]продвижение сайтов Краснодар[/url]
<a href=https://vk.com/sozdanie_sajtov_krasnodar_23>продвижение сайтов Краснодар skgroups</a>

4 Наполнение сайта содержанием, текстами, картинками.И с каждым годом их популярность только возрастает. Но дружно с тем в геометрической прогрессии растет и состав небылиц, связанных с SMM. Самые распространенные, дурацкие и забавные мифы мы постараемся развенчать в нашей статье.Мочь пить звонок для любой городской или мобильный номер

BabloPridi 330062477

(BabloPridi, 2019.03.31 17:13)

http://recampus.ning.com/profiles/blogs/tritace-como-comprar-sin-receta-r-pido-puerto-rico http://stoopball.ning.com/profiles/blogs/c-mo-realizar-un-pedido-verapamilo-80mg-con-garantia-rep-blica http://summerschooldns.ning.com/profiles/blogs/farmacia-en-linea-donde-comprar-valaciclovir-1000-mg-sin-receta http://mcspartners.ning.com/profiles/blogs/acheter-en-ligne-amiodarone-achat-cardarone-generique-ligne http://sfchsjournalism.ning.com/profiles/blogs/generique-trinordiol-levonorgestrel-ethinyl-estradiol-0-25mg http://wu-world.com/profiles/blogs/donde-a-la-orden-viagra-sildenafil-citrate-25mg-pago-mastercard http://libertyattendancecenter1969.ning.com/profiles/blogs/puedo-comprar-generico-sinota-sildenafil-citrate-50-mg-sin-receta http://techwarriorteam.ning.com/profiles/blogs/puedo-comprar-generico-cialove-60mg-sin-receta-de-forma-segura http://jaktlumaczyc.pl/83998/rabeprazole-acheter-securise-rabeprazole-canada-commander http://higgs-tours.ning.com/profiles/blogs/cheap-rivamer-1-5mg-buy-online-buy-generic-rivamer-online-india

reputable canadian best online pharmacy 344 mg

(AlbertSah, 2019.03.31 16:21)

Hi there! [url=http://trustonlinepharmacies.com/]us pharmacy online[/url] very good website http://trustonlinepharmacies.com

Перфорированный крепеж

(Larryguish, 2019.03.31 13:51)

Перфорированный крепеж в строительстве бывает необходимым достаточно часто. Без единого гвоздя строили дома настоящие зодчие, однако обойтись без перфорированных метизов в большинстве ситуаций просто не получится. Перфорированным крепежом называют пластины из металла, в которых для крепления просверливаются равномерно отверстия.
[url=http://metal-archive.ru/]http://metal-archive.ru/[/url]

Gulal82

(Abale17, 2019.03.31 10:31)

http://luvisart.ning.com/profiles/blogs/farmacia-online-donde-comprar-viagra-soft-sildenafil-citrate-de http://neikasworld.ning.com/profiles/blogs/cialestine-tadalafil-acheter-cialestine-sur-le-net-commander http://higgs-tours.ning.com/profiles/blogs/orlistat-puedo-comprar-buen-precio http://facebookhitlist.com/profiles/blogs/donde-para-ordenar-sildenafil-medreg-25-mg-entrega-r-pida-us http://millionairex3.ning.com/profiles/blogs/farmacia-online-donde-comprar-avafil-50mg-sin-receta-de-calidad http://recampus.ning.com/profiles/blogs/venlor-comprar-sin-receta-entrega-r-pida-venta-de-venlor-en-las http://neikasworld.ning.com/profiles/blogs/farmacia-online-donde-comprar-generico-erevit-50mg-fiable-el http://borrowmyburrito.ning.com/profiles/blogs/achat-discrete-desloratadine-baisse-prix-site-fiable-achat-du http://movsam.ning.com/profiles/blogs/sotomycin-clindamycin-150mg-como-puedo-comprar-con-garantia http://divasunlimited.ning.com/profiles/blogs/amantadina-comprar-en-farmacia-en-linea-sin-gastos-de-envio http://mcdonaldauto.ning.com/profiles/blogs/commander-pilule-sutriptan-sumatriptan-100-mg-acheter-sutriptan http://newyorkundergroundradio.ning.com/profiles/blogs/ciclosporine-pas-cher-sur-internet-achat-neoral-au-canada http://www.facecool.com/profiles/blogs/zyloprim-300mg-donde-comprar-mas-barato-puerto-rico http://writeskills.ning.com/profiles/blogs/losartan-25mg-comprar-en-l-nea-usa http://whozwholive.ning.com/profiles/blogs/tadasure-comprar-online-panam http://property.ning.com/profiles/blogs/clomifeno-50mg-comprar-por-internet-estado-libre-asociado-de http://whozwholive.ning.com/profiles/blogs/site-pour-acheter-avanafil-50-mg-achat-avanafil-montreal http://caisu1.ning.com/profiles/blogs/teofilina-comprar-en-una-farmacia-en-linea-certificada-estados http://lorealprofessionnelbest.ning.com/profiles/blogs/novatec-5-mg-comprar-en-farmacia-online-m-xico-comprar-novatec http://www.facecool.com/profiles/blogs/kaufen-sie-pantoprazol-protonix-mit-visa http://neikasworld.ning.com/profiles/blogs/glimepirid-2mg-jetzt-kaufen http://newyorkundergroundradio.ning.com/profiles/blogs/flexar-bon-prix-internet-sans-ordonnance-achat-flexar-mastercard http://augasthya-plus.ning.com/profiles/blogs/farmacia-online-donde-comprar-cialove-40mg-de-forma-segura-usa http://summerschooldns.ning.com/profiles/blogs/wo-billigere-azelastin-astelin-10mg-bestellen http://luvisart.ning.com/profiles/blogs/buy-relokap-500mg-on-sale-buy-relokap-and-naproxen-pills http://bygda.traktor.no/profiles/blogs/desmopresina-como-puedo-comprar-de-forma-segura-nicaragua

seo продвижение сайта Краснодар

(RobertJep, 2019.03.31 07:28)

АвтоматизацияО каких «болях» будете говорить?20 августа 2018 SMM и SMO 1.6K 6 мин. 3
[url=https://vk.com/sozdanie_sajtov_krasnodar_23]продвижение сайтов Краснодар skgroups[/url]
[url=https://vk.com/sozdanie_sajtov_krasnodar_23]продвижение сайта Краснодар[/url]
<a href=https://vk.com/sozdanie_sajtov_krasnodar_23>продвижение сайта Краснодар</a>

Сколько касается количества «решетчатых ключевиков» – для продажи и продвижение оно никак не влияет. Но зачастую пользователи воспринимают публикации с обилием хештегов вдруг спам – визуально это выглядит неестественно, неэстетично и нечитабельно. Поэтому не переусердствуйте!Смесь сообразно географии. Этот параметр может сидеть не исключительно сообразно городам, только и сообразно конкретным адресам.Выбираем подходящую CMS для своего интернет-магазина

write my essay site

(JosephSip, 2019.03.31 05:00)

Write My Essay - EssayErudite.com

Fed up of typing "who can write my essay" in the search bar?
Would you like to have a reliable helper always by your side?
Our website will come as an excellent solution to [url=https://essayerudite.com/write-my-essay/]write my essay[/url] for everyone!

<a href="https://essayerudite.com/write-my-essay/" />write my essay</a>

Write My Essay - https://essayerudite.com/write-my-essay/

деньги онлайн займ

(Olegpudge, 2019.03.30 23:39)

[url=https://citycredits.com.ua/alexcredit/]деньги онлайн займ[/url]

essay writing service -

(TylerGulse, 2019.03.30 18:27)

Essay Writing Service - EssayErudite.com

Our [url=https://essayerudite.com]essay writing service[/url] provides a full-scale writing assistance accessible online 24/7.
Apart from many other writing companies, we are rather picky when forming a professional staff of experts.
Moreover, we try to make our every customer feel safe and pleased with the service.

<a href="https://essayerudite.com" />essay writing service</a>

Essay Writing Service - https://essayerudite.com

Mebej99

(Jidiv64, 2019.03.30 17:26)

http://www.facecool.com/profiles/blogs/sotalol-donde-comprar-sin-receta-en-l-nea-espa-a-comprar-betapace
http://bricolocal.com/profiles/blogs/vivala-20mg-como-comprar-sin-receta-urgente-espa-a
http://brooklynne.net/profiles/blogs/se-puede-comprar-lithium-en-internet-uruguay
http://fotoathena.ning.com/profiles/blogs/farmacia-online-donde-comprar-allegra-fexofenadine-sin-receta
https://www.loosemusicent.com/blogs/1455/15092/oxybutynin-comprar-en-farmacia-online-con-envio-gratis-comprar
http://www.q-voice.tv/old/redirect/test/qa/index.php?qa=77981&qa_1=commander-desmopressine-securise-desmopressine-generique
http://www.facecool.com/profiles/blogs/ondansetron-como-comprar-ahora-rep-blica-bolivariana-de-venezuela
http://ssbsavannah.ning.com/profiles/blogs/cilostazol-50-mg-donde-comprar-sin-receta-fiable-espa-a-pletal
http://adrenalineprovinggrounds.ning.com/profiles/blogs/indometacine-pas-cher-sur-internet-achat-indocin-en-espagne
http://adrenalineprovinggrounds.ning.com/profiles/blogs/zydafil-10mg-order-online-where-to-buy-zydafil-online-cod
http://recampus.ning.com/profiles/blogs/commander-du-co-olmetec-olmesartan-10-mg-moins-cher-co-olmetec
http://mcspartners.ning.com/profiles/blogs/paroxetina-comprar-sin-receta-env-o-r-pido-chile-paxil-precio
http://augasthya-plus.ning.com/profiles/blogs/trouver-du-oxytetracycline-livraison-gratuit-oxytetracycline-en
http://foodtube.net/profiles/blogs/donde-para-ordenar-lamivudine-sin-receta-r-pido-puerto-rico
http://dctechnology.ning.com/profiles/blogs/c-mo-realizar-un-pedido-eprofil-mebendazole-100mg-sin-receta
http://www.onfeetnation.com/profiles/blogs/donde-para-ordenar-cialis-tadalafil-40-mg-sin-receta-env-o-r-pido
http://www.q-voice.tv/old/redirect/test/qa/index.php?qa=79213&qa_1=vardenafil-acheter-acheter-vardenafil-belgique-pharmacie

target best online pharmacy 269 mg

(PhilipVATHY, 2019.03.30 01:36)

Hi! [url=http://trustonlinepharmacies.com/#good-best-online-pharmacy-reviews]best best online pharmacy viagra[/url] great web page.

Qegem02

(Eqala60, 2019.03.29 21:32)

http://libertyattendancecenter1969.ning.com/profiles/blogs/farmacia-online-donde-comprar-sildenafilo-y-dapoxetina-sin-receta
http://thehiphophub.ning.com/profiles/blogs/phenazopyridine-200mg-comprar-en-una-farmacia-en-linea-aprobada
http://ultimatefandomsite.com/oxwall/blogs/post/9007
http://newsmediaimages.ning.com/profiles/blogs/sialis-como-comprar-sin-receta-buen-precio-rep-blica-de-chile
http://brooklynne.net/profiles/blogs/tacrolimus-0-5mg-comprar-en-farmacia-online-con-un-descuento
http://neolatino.ning.com/profiles/blogs/duragra-25mg-bas-prix-securise-duragra-original-pharmacie-en
http://i-m-a-d-e.org/qa/17061/comprar-zovirax-receta-seguridad-espa%C3%B1a-compra-zovirax-linea
http://neolatino.ning.com/profiles/blogs/achat-de-flavoxate-hcl-200-mg-urispas-en-ligne-sur
http://caisu1.ning.com/profiles/blogs/delite-sildenafil-citrate-100-mg-bon-prix-site-fiable-prix-du
http://thecorner.ning.com/profiles/blogs/dapoxetine-o-achat-moins-cher-ou-acheter-dapoxetine-90-en-ligne
http://crossroadshob.ning.com/profiles/blogs/site-seguro-para-comprar-irbesartana-avapro-melhor-pre-o-via
http://neolatino.ning.com/profiles/blogs/ich-kann-tadapox-ohne-rezept-und-schnellen-versand-kaufen
http://movsam.ning.com/profiles/blogs/achat-securise-citalopram-acheter-citalopram-en-toute-securite
http://korsika.ning.com/profiles/blogs/acheter-du-erec-sildenafil-citrate-generique-en-ligne-bon-marche
http://facebookhitlist.com/profiles/blogs/valaciclovir-500-mg-comprar-en-una-farmacia-online-con-env-o
http://153.126.169.73/GaijinConcierge/index.php?qa=32773&qa_1=vardenafil-vardenafil-ordonnance
http://summerschooldns.ning.com/profiles/blogs/comprar-avapro-irbesartan-gen-rico-forma-segura-online-brasil
http://153.126.169.73/GaijinConcierge/index.php?qa=36150&qa_1=acheter-azelastine-azelastine-commander
http://augasthya-plus.ning.com/profiles/blogs/donde-se-puede-comprar-generico-hydrea-500mg-de-confianza
http://bricolocal.com/profiles/blogs/itraconazole-comprar-sin-receta-en-internet-rep-blica-bolivariana
http://www.myslimfix.com/profiles/blogs/donde-para-ordenar-galantamina-8-mg-sin-receta-ahora
http://newyorkundergroundradio.ning.com/profiles/blogs/pyridium-200-mg-puedo-comprar-buen-precio-honduras
http://fotoathena.ning.com/profiles/blogs/sildenafil-et-tadalafil-sur-internet-bas-prix-achat-sans

Совсем не лишняя информация

(MichaelKic, 2019.03.29 02:26)

Отличные сайты:
http://biomed.spbu.ru/user/forum/?PAGE_NAME=profile_view&UID=1249
http://everon.ru/communication/forum/user/1458/
https://antenka.com.ua/forum/user/1163/
http://xn----7sbgnhcfidezs4b7a.xn--p1ai/forum?PAGE_NAME=profile_view&UID=1704
https://rsmmo.ru/forum/user/17232/

Hey site

(Richardclert, 2019.03.28 22:25)

......[url=http://hleb-produkt.ru/]:)[/url]

Enase93

(Miyib03, 2019.03.25 00:49)

http://isladepascua.ning.com/profiles/blogs/voltaren-sr-diclofenac-onde-comprar-sem-receita-medica-brasil http://adrenalineprovinggrounds.ning.com/profiles/blogs/buy-cefadroxil-online-cefadroxil-online-pharmacy-compare-cost http://sfchsjournalism.ning.com/profiles/blogs/order-risperidone-where-can-i-purchase-risnia-in-verified http://jaktlumaczyc.pl/79631/ofloxacin-ligne-bon-prix-rapide-acheter-ofloxacin-hollande http://recampus.ning.com/profiles/blogs/comprar-meloxicam-7-5mg-online-qual-o-pre-o-do-comprimido-mobic http://www.myslimfix.com/profiles/blogs/c-mo-realizar-un-pedido-cialis-tadalafil-20mg-sin-receta-r-pido http://thehiphophub.ning.com/profiles/blogs/arpamyl-en-ligne-commander-paiement-visa-prix-moyen-verapamil http://manchestercomixcollective.ning.com/profiles/blogs/comprar-generico-keftab-cephalexin-125-mg-en-farmacia-online http://newmediavault.ning.com/profiles/blogs/carbamazepina-donde-comprar-con-visa-usa http://europe-ecologie-aube.ning.com/profiles/blogs/site-achat-cartia-xt-diltiazem-hcl-diltiazem-hcl-sans-ordonnance http://www.myslimfix.com/profiles/blogs/achat-express-tonafil-sildenafil-citrate-forum-sur-achat-tonafil http://techwarriorteam.ning.com/profiles/blogs/farmacia-online-donde-comprar-nerapin-nevirapine-200-mg-buen http://dmoney.ru/50836/comprar-generico-hidroclorotiazida-barato-estados-unidos http://isladepascua.ning.com/profiles/blogs/clomifeno-puedo-comprar-sin-receta-env-o-gratis http://bigtombolo.ning.com/profiles/blogs/donde-para-ordenar-prazosina-1mg-de-forma-segura-estados-unidos http://www.prds66.fr/profiles/blogs/farmacia-online-donde-comprar-estrace-estradiol-sin-receta-de http://newyorkundergroundradio.ning.com/profiles/blogs/betapace-puedo-comprar-sin-receta-de-calidad-dominicana http://techwarriorteam.ning.com/profiles/blogs/desmopressin-0-01-mg-comprar-en-farmacia-en-linea-certificada http://facebookhitlist.com/profiles/blogs/sigmaxin-generique-en-ligne-achat-avec-mastercard-vente-de http://tnfdjs.ning.com/profiles/blogs/farmacia-online-donde-comprar-itraconazol-100-mg-sin-receta-env-o http://www.blog.ahsfoundation.co.uk/blogs/post/75802#sthash.LsHRrz4b.uHtR1EiS.dpbs http://manchestercomixcollective.ning.com/profiles/blogs/site-seguro-para-comprar-hidroxicarbamida-hydrea-gen-rico-envio http://conniesdance.ning.com/profiles/blogs/rabeprazole-comprar-en-una-farmacia-online-sin-gastos-de-envio http://viatorfroshreligion.ning.com/profiles/blogs/site-seguro-para-comprar-gen-rico-venlasan-venlafaxine-melhor-pre http://lydlabs.ning.com/profiles/blogs/site-seguro-para-comprar-cordarone-amiodarone-200mg-entrega-24

Cabaf31

(Imuno02, 2019.03.23 03:21)

http://sfchsjournalism.ning.com/profiles/blogs/sotalol-comprar-en-una-farmacia-en-linea-ahora-mismo-precio-de-la http://hageriderma.com/qtoa/index.php?qa=160326&qa_1=order-ibuprofen-can-i-order-ibuprofen-safely http://www.animalloversconnect.com/blogs/post/24126 http://techwarriorteam.ning.com/profiles/blogs/xpandyl-tadalafil-20-mg-en-ligne-bas-prix-achat-paiement http://www.godry.co.uk/profiles/blogs/site-seguro-para-comprar-ursodiol-300mg-com-desconto http://network-marketing.ning.com/profiles/blogs/como-posso-comprar-allegra-gen-rico-urgente-brasil http://ssbsavannah.ning.com/profiles/blogs/mesalamina-comprar-sin-receta-en-farmacia-online-dominicana http://conniesdance.ning.com/profiles/blogs/falsigra-sildenafil-citrate-onde-comprar-gen-rico-com-frete-gr http://lorealprofessionnelbest.ning.com/profiles/blogs/cialis-tadalafil-40-mg-comprar-en-farmacia-online-usa http://libertyattendancecenter1969.ning.com/profiles/blogs/comprar-nortriptilina-online-andorra-como-comprar-nortriptilina http://thehiphophub.ning.com/profiles/blogs/order-ivermectin-3-mg-on-sale-how-to-buy-stromectol-in-approved http://jawbite.ning.com/profiles/blogs/lopressor-hct-en-ligne-sur-internet-metoprolol-ou-equivalent-en http://flutes.ning.com/profiles/blogs/order-lopressor-25mg-safely-buy-lopressor-online-with-a-debit http://libertyattendancecenter1969.ning.com/profiles/blogs/nizoral-bas-prix-et-securise-pharmacie-nizoral-france http://libertyattendancecenter1969.ning.com/profiles/blogs/finasterida-1mg-comprar-en-farmacia-online-chile http://smssaff.sagada.org/profiles/blogs/farmacia-online-donde-comprar-sultanol-albuterol-4mg-con http://recampus.ning.com/profiles/blogs/order-anaprox-500mg-without-rx-where-to-purchase-naproxen-cheap http://bricolocal.com/profiles/blogs/buy-fluticasone-0-05mg-low-price-where-can-i-purchase-flovent http://millionairex3.ning.com/profiles/blogs/medroxiprogesterona-comprar-en-farmacia-en-linea-ahora-mismo http://flutes.ning.com/profiles/blogs/tolterodine-2mg-livraison-gratuit-moins-cher-o-acheter-detrol-la http://weebattledotcom.ning.com/profiles/blogs/vardenafil-avec-dapoxetine-20-60-mg-pharmacie-achat-sur-le-net http://vivafengshui.ning.com/profiles/blogs/farmacia-online-donde-comprar-generico-lincocine-lincomycin-con http://conniesdance.ning.com/profiles/blogs/farmacia-online-donde-comprar-generico-amoxicillin-y-clavulanate

Test project

(MarioJus, 2019.03.19 22:44)

......[url=http://visacon.ru/]:)[/url]


« előző

1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 31 | 32 | 33 | 34 | 35 | 36 | 37 | 38 | 39 | 40 | 41 | 42 | 43 | 44 | 45 | 46 | 47 | 48 | 49 | 50 | 51 | 52 | 53 | 54 | 55 | 56 | 57 | 58 | 59 | 60 | 61 | 62 | 63 | 64 | 65 | 66 | 67 | 68 | 69 | 70

Következő »



 

 

Profilkép



Utolsó kép




Archívum

Naptár
<< Augusztus / 2019 >>

Statisztika

Online: 1
Összes: 140121
Hónap: 1746
Nap: 52